Apáca Show Baján

Újabb szuperprodukcióval látogat a Petőfi Szigetre a Budapesti Operettszínház

A 90-es évek ikonikus filmvígjátékából készült musicalsiker a Westenden és a Broadway-n már nézők millióit csábította el, hazánkba pedig tavaly nyáron érkezett meg, ahol a Szegedi Szabadtéri Játékokon óriási sikerrel indított. A Zikkurat Színpadi Ügynökség produkcióját, az Apáca Show-t augusztus 23-án, 24-én és 25-én a bajai közönség élvezheti a Budapesti Operettszínház társulatának előadásában.
 
 
Nyolcadik esztendeje annak, hogy a Budapesti Operettszínház társulata minden nyáron ellátogat a Bács-Kiskun megyei városba, hogy lenyűgöző produkciókkal örvendeztesse meg hűséges közönségét. Az István, a királlyal tavaly nyáron felavatott Petőfi-szi­geti színpad idén is benépesül és élettel telik meg. Pará­dés szereposztásban kerül bemutatásra a tavalyi évad egyik sikerdarabja, az Apáca Show!
 
 
Szente Vajk rendezésében új értékekkel telik meg az egykori sikerfilm története, amelyben Deloris Van Cartier bár­énekesnő alaposan felbolygatja egy zárda és az ott élő apácák életét. A nővérek között eltöltött ?kényszerpihenő? gyökeresen megváltoztatja addig megszokottnak hitt életét. Az énekesnő nekik köszönhetően megleli élete értelmét és célját, míg egy rendőr személyében még régi szerelme is rátalál. A lendületes muzsikával, rengeteg humorral és remek alakításokkal átszőtt történetnek köszönhetően mindannyian feltehetjük magunknak a legfontosabb kérdéseket erkölcsről, hitről, barátságról, és a végén, ahogyan Deloris, úgy talán mi is válaszokat kapunk.
 
 
A diszkó és soul dallamokkal fűszerezett musicalsikerben Peller Anna, Janza Kata, Szabó P. Szilveszter, Feke Pál, Jenes Kitti, Vágó Zsuzsi, Dobos Judit, Auksz Éva, Csonka András, Faragó András, Pálfalvy Attila, Cseh Dávid Péter, György-Rózsa Sándor, Vásári Mónika, Kulcsár Viktória, Katz Zsófia és Péter Richárd is színpadra lép.
 
Jegyek az alábbi helyszíneken kaphatók:
 
Budapesten az Operettszínház jegypénztárában (Nagymező utca 17.), Szervezési és Közönségkapcsolati Irodájában (Nagymező utca 19.), valamint az Andrássy út-Nagymező utca sarkán található jegyárusító pavilonban, Baján pedig a Bácskai Kultúrpalota Jegyirodájában (Szentháromság tér 3.), a Tourinform Irodában (Szentháromság tér 11.), a Turisztikai Központban (Petőfi-sziget 11.), Interneten az operett.jegy.hu, a bajaiszabadteri.hu, továbbá a jegy.hu oldalakon.
 
 
Az előadás a Zikkurat Színpadi Ügynökség közvetítésével kerül bemutatásra.
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X