Charlie-k, ha találkoznak
A Budapesti Operettszínház szomszédságában, egy Nagymező utcai kávézóban adott egymásnak találkát Harsányi Frigyes, a teátrum legendás művésze és Gömöri András Máté, a színház fiatal tehetsége. A Maya című operett egykori és jelenlegi Charlie-ja nemcsak alkatában, férfias megjelenésében és sármos kiállásában hasonlít egymáshoz, mindketten huszonhat évesen kapták meg Fényes Szabolcs leghíresebb művének férfi főszerepét. Máténak sok musical után ez az első nagyoperett szerepe - Réthly Attila rendezésében -, Frigyes pedig ezzel debütált 1967-ben az Operettszínházban, hogy aztán harmincnégy éven át a társulat vezető szólistája legyen.
G.A.M: Te is prózával kezdtél, igaz?
G.A.M: Én most járok a Színművészetire.
H.F: A főiskola után Debrecenbe szerződtem, ahol sok prózai főszerepet eljátszottam és egy operettben is színpadra léphettem, a Mágnás Miska Baracsát alakítottam. 1966-ban felkértek vendégként Szolnokon egy zenés darabra. Egy kedves kollegám szeretett volna az Operettszínházhoz szerződni, ezért meghívta a premierre a színház akkori igazgatóját és főrendezőjét, Szlovák Lászlót és Seregi Lászlót, aki nem azonos a nagyszerű koreográfussal. A történet úgy folytatódott, hogy őt ugyan nem, engem viszont azonnal szerződtettek.
G.A.M: Az én pályám is kicsit hasonlóan alakult? Harmadrostás voltam a Színművészeti prózai szakán, de végül nem vettek fel, viszont bekerültem a Pesti Magyar Színiakadémiára. Az első darab, amiben stúdiósként játszottam, a My fair lady volt. Akkor derült ki, hogy van érzékem a zenéhez, jól énekelek, és aztán egyre inkább a zenés műfaj felé sodródtam. Nektek könnyen adta magát a Maya? Én most megküzdök vele rendesen.
H.F: Elég könnyen. Nagyon nagy siker volt. Horváth Tivadar rendezte, Seregi Laci volt a koreográfus, ami őrült nagy szám volt, hiszen ő akkor már az Operaház oszlopos tagja volt. És persze zseniális volt a szereposztás is. Lehoczky Zsuzsa énekelte a címszerepet, aki akkor már túl volt a My fair ladyn. Olyan Eliza volt, amit elképzelni sem lehet. Óriási sztár volt, én meg odakerültem zöldfülűként, szóval volt bennem félsz rendesen? Olyan nagy nevek szerepeltek még az előadásban, mint Rátonyi Róbert, Galambos Erzsi, Felföldi Anikó és Németh Sándor.
Miért küzdesz a Mayával? Mi okozott neked nehézséget?
H.F: Gondolj bele, ott voltam fiatal, kezdő színészként, az akkori legnagyobbak között. Borzasztóan féltem. Ráadásul akkoriban két kétszemélyes, úgynevezett sztár öltöző volt. Az egyikbe kerültem Sárdy János mellé, aki addig csak főszerepeket játszott, a Mayában kapott először karakterfeladatot, az öreg Bambó zenebohócot játszotta. Azt gondoltam, meg fog enni. De nem. Hihetetlenül szimpatikus és segítőkész volt.
Hány évet töltöttél az Operettben?
H.F: A darabot nyáron, a Budai Parkszínpadon mutattuk be, utána rögtön leszerződtettek a színházhoz. Még ugyanabban az évadban az a kivételes szerencse ért, hogy Honthy Hannával, aki az első Maya volt 1931-ben, léphettem fel a Bunbury-ben. Harmincnégy évet töltöttem az Operettszínházban. Utána már csak külföldön dolgoztam. Sok-sok szerepet játszottam pályafutásom során, az egyik legemlékezetesebb A víg özvegy Danilója, amit ittlétem alatt kétszer is bemutatott a színház. Először Seregi László, majd évekkel később Szinetár Miklós állította színpadra. Minden szereplő változott, én azonban maradtam. Ezt a szerepet játszottam a legtöbbször vendégként külföldi színházakban, németül. A másik a Csárdáskirálynő Feri bácsija, amivel egész Európát bejártam. 2002-ben az "operett Mekkájában", Mörbischben is felléptem ebben a szerepben, a világ legnagyobb szabadtéri operettszínpadán, esténként 6500 néző előtt.
Charlie karakteréről mit gondolsz?
G.A.M: Ez egy fantasztikusan jó szerep. Egy sármos, londoni aranyifjú, aki az apai kérésnek megfelelően mielőtt megnősül, Párizsban éli ki magát. Egy félreértés miatt azonban egyszer csak a francia idegenlégióban találja magát.
H.F: Halványan emlékszem a sztorira? Volt Madelaine, akibe szerelmes voltam, aztán jöttek a gubancok.
G.A.M: Van benne bunyó is, kocsmai verekedés, pofonok. Ezek elég vagány jelenetek.
Az előadásban szereplő fiúk még Szolnokra is elmentek a különleges haderőkhöz, hogy minél profibbak legyenek a katonai jelenetek.
G.A.M: Nagy élmény volt. De elsősorban nem az volt az érdekes, hogy megmutattak nekünk sok mindent, hanem egyszer csak jött egy tiszt, akiről kiderült, hogy tizenkilenc évet szolgált a francia idegenlégióban. Elég döbbenetes volt egy ilyen emberrel találkozni. Például olyan dolgokat tudtunk meg tőle, hogy a légiósok máshogy fordulnak, máshogy tisztelegnek, mások a vezényszavaik. Ezeket beépítgettük az előadásba, bár Charlie inkább lóg, mintsem szolgál az idegenlégióban.
H.F: Azt kívánom, hogy a Maya olyan sikert hozzon neked, mint nekem. Mert 1968-ban? Ezt a történetet muszáj elmesélnem. A Mayát játszottuk és a szünetben az ügyelő kopogott az ajtómon. Azt mondta, Czukor György producere keres Hollywoodból. Azt hittem, hülyéskedik, de aztán belépett az úriember, és elmesélte, hogy egy nagy amerikai musical filmet fognak forgatni és az én karakteremre lenne szükségük, méghozzá a főszerepre.
Ki ajánlott be neki? Hogy jutott el hozzád?
H.F: Ez megint érdekes történet, kicsit rímel a szolnokira. Zeneszerzőt kerestek a filmhez. Fényes Szabolcs nevét jól ismerték külföldön is és a producer eljött megnézni a darabot. Szó nem volt rólam. Végül Fényes Szabolcs nem írt zenét a filmhez, engem viszont meghívtak. Elindultak a tárgyalások. Az akkori időben valami elképzelhetetlen ajánlatot tettek. Mindent megteszünk mondták, felfuttatjuk tévés műsorokban, és utána megcsináljuk a filmet. De az öcsém egy évvel korábban disszidált, ezért nem kaptam útlevelet. Bementem a hivatalba, mutattam a szerződési ajánlatot. Azt mondta az aktuális vezető: ?Maga ide többet ne jöjjön. Örüljön, hogy nincs baja ebből a dologból. Disszidensek testvérét nem fogjuk kiengedni. Négy évig még csak ne is lássuk itt. Úgysem kap útlevelet.? Ez épp 50 éve volt. Megőriztem a levelezést az amerikai producerrel. Mindenki azt kérdezte, hogy hogy nem ugrottál ki a huszadik emeletről? Ma már nem bánkódom, de akkor azért egy-két évig nagyon fájt.
