Bécsi diákok, 1949

Kékesi Kun Árpád írása

 

Az 1949 nyarán államosított Fővárosi Operettszínház új alkotással, a Bécsi diákokkal nyitotta meg kapuit. Próbái idején gőzerővel folyt Magyarország szovjetizálása, előadásai pedig a bitófák árnyékában zajlottak. Hamar népszerűvé vált tánckvintettje ("Egy jó kis vicces spicc nem árt") szeptember 16-án csendült fel először, amikor kezdetét vette a Rajk-per és a premierrel egy időben a Kossuth Rádió helyszíni közvetítése a tárgyalóteremből, az utolsó előadás napján, december 26-án pedig véglegesítetésre került a Belügyminisztériumtól függetlenített ÁVH létrehozásáról szóló határozat. A bemutatót rendkívüli készülődés előzte meg: a színház új igazgatója, Gáspár Margit vidékre utazott tehetségkutatásra, vezető komikusokat és énekeseket kötött le, s a szocialista munkaeszmény jegyében óráról órára lebontott feladattervben rögzítette a művészek és a műszak teendőit az első próbától a premierig. Az alkotói és befogadói oldalról egyaránt felsrófolt várakozás nem kizárólag egy színház bemutatkozásának szólt. A vállalkozás tétjét arra hegyezte ki a sajtó, hogy újjáépíthető-e a kapitalista giccs termékének beállított, léhának és ízléstelennek bélyegzett operett, s átemelhető-e az erőszakosan formált új rendbe. E sorskérdés felvetésének előzménye az a "koncepciós per" volt, amelyet - miközben a megannyi justizmord előkészítése zajlott "a szovjetben" közel két évtizede alkalmazott mintára - az operettel szemben kezdeményeztek. A műfaj halálos ítéletét elkerülendő kezdett Gáspár Margit abba a mentőakcióba, amely az operett integrálását célozta a kommunista üdvtörténethez illeszkedő színházeszménybe. Az 1848 őszén játszódó Bécsi diákok is bizonyítani igyekezett: a forradalom és szabadságharc azon átideologizálását erősítette, amelyet 1948-ban, a centenárium megünneplése előtt végeztek el a kommunista párt illetékesei. S ugyan a forszírozott forradalmiság ellenére a békeidők hangulatát árasztotta az előadás, mégis új korszak kezdetét jelentette, és elindította a teátrumot afelé, hogy hét évre a keleti blokk egyik legjobb zenés színháza legyen, a politikailag igazolt operett műfajával a középpontban.

Bilicsi Tivadar, Fejes Teri, Latabár Kálmán, Mezei Mária, Rátonyi Róbert Johann Strauss Bécsi diákok című operettjének főpróbáján - MTI Zrt. Fotóarchívum
 
Az Operettszínház Munkaközössége által írt darab nem az operett szovjetizálását célozta, hanem neves színészeknek szánt hálás szerepekkel teli, épkézláb vígjáték kialakítását Obernyik Károly Magyar kivándorlott a bécsi forradalomban című műve nyomán. Amíg az 1848-ban írt politikai bohózat egy magyar földbirtokos hányattatásait követi a felkeléstől zaklatott osztrák fővárosban, addig a Bécsi diákok fókuszába a forradalmi ifjúságot állították és markánsabbá tették a szerelmi bonyodalmat. A darabírás és a zenei válogatás tekintetében a klasszikus operettszerzői gyakorlatot tartották szem előtt a szerzők: hogy kellett benne szerep Honthynak, Latabárnak, Bilicsinek és Rátonyinak, az Operettbe "kitelepített" Mezei Máriának és Ajtay Andornak, s el kellett kezdeni a fiatalok, Petress Zsuzsa, Hadics László, Szentessy Zoltán, Fejes Teri bemutatását. Emiatt az operett népes szereplőgárdát vonultatott fel, s kiváló megmutatkozási lehetőséget kínált a kisebb szerepek alakítóinak is. Ami a zenét illeti: a kritika elismeréssel adózott Majorossy Aladár "modern retusának", aki ifj. Johann Strauss műveiből és korabeli muzsikából montírozta össze a zenei anyagot úgy, hogy "bent maradt a stílusban" (Színház és mozi).
 
A Vígszínházban kezdő, majd a Nemzetibe került Marton Endre rendezése, ha mással nem is, igényességével fokozott figyelemre tartott számot, s érdemének tudható be a kritikákban szóvá tett "komoly színvonal-törekvés" (Szabad nép), a "friss, emberi közelség a bohókás, zenés játék ősi területén" (Független Magyarország). Az alakítások nem voltak mentesek az operettjátszásban megszokott öncélúságtól, összerendezésüknek köszönhetően mégis a Bécsi diákok lett az egyik első hazai operettelőadás, amely együttes játékra törekedett. Ebben komoly szerep jutott azon fiataloknak, akiknek még nem volt alkalma egyéni fogások kialakítására, így maximálisan igazodni tudtak színésztársaikhoz: a recenzensek bennük látták az új színházpolitika legjobb igazolását. Az idősebb generációt illetően pedig a műfaj "legjobb erőit mozgósította" a színház, "ám sztárok helyett - ezúttal először ebben a műfajban - egy kitűnően összehangolt együttest" lehetett látni (Színház és mozi). Az összehangolásra pedig azért is fokozott szükség volt, mert a szöveg és a zene viszonylatában az előbbi dominált: a darab terjedelméhez képest viszonylag kevés a nyitány és a három finálé melletti 3 szóló, 3 duett, 1 kvintett és 1 szóló-kórus kombináció. A markáns prózai történetalkotás és az ehhez mérten átgondolt rendezés időszaka a Bécsi diákokkal kezdődött az Operettben, még ha egy idő után tehertétellé vált is.
 
A díszletek és jelmezek megalkotására Fülöp Zoltánt és Márk Tivadart, az Operaház tervezőit kérték fel, az előadás képi világa pedig az újdonság erejével, festőiségével és különlegességével hatott a közönségre. A látvány mozgalmasságát jókora statisztéria biztosította, amely a forradalmi tematikának megfelelő tömegérzést igyekezett kelteni, magába foglalva a Roboz Ágnes mozgatta tánckar sokat dicsért tagjait is. Nagyban fokozta az összhatást a néhány muzsikustársával Szegedről érkezett, az ottani operatagozatot Vaszy Viktorral újjászervező Várady László "szikrázóan energikus" zenei irányítása (Színház és mozi), az Operettszínház elismertségét pedig ekkortól erősen befolyásolta, hogy Várady személyében olyan zeneigazgatót kapott, aki Kodály és Weiner Leó növendékeként végzett, majd német operaházaknál szerzett tapasztalatot. Gáspár Margit színháza nem csak a színészi, a rendezői, a tervezői és a táncos, hanem a zenészi munka tekintetében is elsőrangú erőkre (Várady mellett főként Bródy Tamásra és Gyulai Gaál Ferencre) támaszkodva törhetett a csúcsra, s joggal írhatta Szirtes György, az egykori üzemigazgató: ilyen társulat a Fővárosi Operettszínházban "sem előtte, sem utána nem volt".
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X