A kék madár - BEMUTATÓ!

December 5-én és 6-án mutatjuk be az irodalmi Nobel-díjas Maurice Maeterlinck A kék madár című, világhírű színművének zenés színházi változatát Szenteczki Zita rendezésében.

fotók: Gordon Eszter

A Szegény Dzsoni és Árnika sikere után a rendező ismét együtt dolgozott a dalszövegeket jegyző Závada Péterrel, a szöveget gondozó régi alkotótárssal, Kautzky-Dallos Mátéval - aki mellé ezúttal Bíró Bence is csatlakozott - és a koreográfus Widder Kristóffal. A zeneszerzők ezúttal ketten vannak: Darvas Benedek és Ádám Rita. A Kálmán Imre Teátrumban műsorra kerülő előadás egyaránt igyekszik megszólítani a fiatalabb és az idősebb generációt.

Mint azt az előadás korábbi sajtótájékoztatóján Lőrinczy György főigazgató elmondta, régi tervét valósítja meg most az Operettszínház azzal, hogy ifjúsági darabot hoz létre a Kálmán Imre Teátrumban. Ugyanakkor az a cél, hogy hasonlóan Szenteczki Zita korábbi produkciójához, a Szegény Dzsoni és Árnikához, ez az előadás is egyaránt szóljon fiatalabbaknak és idősebbeknek, és minden korosztály megtalálja benne a számára fontosat és értékeset.


Az előadás zenei vezetője Mihalics János, aki egy nyolc tagú zenekart fog majd dirigálni. A látványtervezői feladatokat Michac Gábor látta el, a produkció mozgóképtervezője Varga Vince.

A főbb szerepekben: Felföldi Anikó, Papadimitriu Athina, Ullmann Zsuzsa, Kékkovács Mara, Csuha Lajos/Dézsy Szabó Gábor, Lukács Anita/Bojtos Luca, Vágó Zsuzsi/Auksz Éva, Horváth Dániel/Cseh Dávid Péter, Simon Panna, György-Rózsa Sándor/Barkóczi Sándor, Lévai Enikő, Sándor Péter, Melis Gábor, Pálfalvy Attila, Maros Bernadett, Kálmán Petra, Imre Roland, Fülöp Kristóf


Közreműködik: a Budapesti Operettszínház Zenekara
 
 
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X