Sz. Nagy Ildikó

Tanulmányai:
Zenei Általános Iskola, Karcag Zeneművészeti Szakközépiskola, Debrecen
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Sylvester Lévay: Elisabeth - Eszterházy grófnő
Névnap:
március 10.

Zenei általános iskolába járt, csellózott 6 évig. 1975-től a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Konzervatóriumba járt, előbb fagott, majd ének szakra. Mikor Budapestre került, több helyen is próbálkozott, ideiglenesen a Vidám Színpad Telepódium produkcióban szerepelt.

1982-ben az alakuló Rock Színház alapító tagja lett. 1996-tól az Operettszínház számos produkciójában játszott.

Fontosabb szerepei: Sztárcsinálók (több karakterszerep és Agrippina), Evita (Bábjátékos), Jézus Krisztus Szupersztár (Asszony a tűznél), Miss Saigon, Légy jó mindhalálig (Ilonka), Krónikás (Eszter, Michal hercegnő), Anna Karenina (Dolly), Elisabeth (Eszterházy grófnő, Zsófia), Sakk (Svetlana), Evita  (címszerep - Németországban), Abigél (Truth, Gigus, Hajdú tanárnő), s látható a Mozart!, a Rómeó és Júlia és a Rudolf című musicalekeben is.

Jelenlegi előadásai

Abigél

Gigus tanárnő  

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X